Ez a tél hosszú volt, talán még hosszabb is, mint a többi. Még márciusban is folyamatosan érkeztek az orvosi receptek, amik a családi költségvetésbe már nem fértek bele. Nem is férhettek, hisz itt a családok többsége a munkalehetőségek hiányában a rendelkezésre állási támogatásból és a gyermeknevelési segélyből él, ami egy átlagos hónap második felére már elfogy. De ha még a gyerek beteg, addig sem tart. A telet sikerült komoly gyermekbetegség nélkül átvészelnünk. És beköszöntött a tavasz. Éreztem, hogy ez most más lesz, hogy itt most valami elindulhat. Mindenkinek láttam valami tettvágyat az arcán, amit a hosszú tél vége és az első tavaszi napsugarak hordoztak magukban. Egyik kint létünk alkalmával keresett meg egy hatgyermekes család édesanyja és félve kérdezte meg: „Tamás bácsi azt hallottuk, hogy osztanak a faluban vetőmagokat. Igaz ez?” Mire én visszakérdeztem: „Ha tényleg igaz lenne, szükségük lenne rá?” , „Persze, de nem csak nekünk, hanem a szomszédnak, a mi utcánknak és a másik utcának is kellene.” Nagyon boldogok voltunk, hogy megfogalmazódott a házak körüli konyhakert lehetősége a családjaink fejében. Micsoda jó dolog lenne, ha a saját borsójukat, sárgarépájukat, petrezselymüket, babjukat, krumplijukat és egyéb kis zöldségeiket fogyasztanák. Hazaérkezésünk után végiggondoltuk a lehetőségeinket. Elkészült a javaslat. Első lépésként felmértük kinek van szüksége vetőmagra, majd egyességet ajánlottunk. Tudunk egy egységes vetőmag csomagot adni, de előtte mindenkinek alkalmassá kellett tennie azt a kis parcellát, ahová a magok kerülnek. Nagy zsongás indult a faluban. Az a néhány ásó, ami a faluban volt, hamar közkinccsé vált. Ástak, gyomláltak, gereblyéztek és mindig csak azt kérdezték mikor érkezik már a vetőmag. Sikerült kiosztani a kis csomagokat. Mindenki boldog volt, hogy tehet valamit és bízott abban, hogy az ő kiskertje lesz a legszebb. De mi újabb lehetőséget ajánlottunk. A jövőre nézve, hogyha, most elindul valami, legyen folytatása. Az ajánlat a következő volt: ha idén sikerül egy szép kis veteményest kialakítani, akkor vállaljuk azt, hogy jövőre nemcsak vetőmagot, hanem apró jószágokat is biztosítunk a családok számára. Leírhatatlan volt az öröm az arcokon, hogy van remény. Nemcsak egyszeri ez a lehetőség, hanem lesz folytatása.

 Idén tavasszal három település 33 családjának udvara lett másabb, mint amilyen egy-két vagy sok évvel ezelőtt volt. A szépen elgereblyélt kis parcellák tulajdonosaival várakozásba kezdtünk. Aztán eltelt két-három hét és a kegyes időjárásnak köszönhetően elkezdtek zöldülni a veteményes sorok! Ma már ott tartunk, hogy túl vagyunk az első kiskerti borsóból készült borsólevesen. Büszkén újságolják, hogy milyen finom a retek és várjuk, hogy érési sorrendjüknek megfelelően a többi zöldséget is hasonlóan nagyörömmel és büszkeséggel használhassák fel.  Sikerült ez is. Most mindenki nagyon büszkén hívogat az eddig lomos udvarára, hogy nézzem meg, milyen a veteményes. Én pedig örömmel megyek, dicsérek és nyugtázom magamban, hogy nyoma sincs a lomnak, a gaznak, hanem helyette szépen parcellázott, önellátásra alkalmas kiskertek fogadnak.